Nevem Reinhoffer Gábor, 1973-ban születtem Sopronban. A fotózás már gyermekkorom óta jelen van az életemben, mivel édesapám nyakában gyakran ott lógott a fényképezőgép, amit néha én is használhattam. Azt hiszem, akkor kezdődött el a fotográfia iránti érdeklődésem, ami végigkísérte a diákéveimet is. 2001. óta tagja vagyok a MAFOSZ-nak. Az első komoly lépést a fotográfia felé egy tükörreflexes fényképezőgép megvásárlása jelentette. Beiratkoztam a budapesti Szellemkép Szabadiskolába, mely főleg a művészeti fotográfiával foglalkozik. Itt sajátítottam el a kézi laborálás fortélyait is. 2006-ban egyik kedves barátom felkért, hogy készítsem el az esküvői képeiket. Teljesen ismeretlen volt számomra a fotózásnak ez az ága, hatalmas feladat volt, de nagyon örültem neki. Ott szerettem bele ebbe a műfajba, mely örök kihívást jelent számomra. Időközben áttértem a digitális képrögzítésre, ami még több lehetőséget nyújt önmagam kifejezésére. 2010-ban elvégeztem egy esküvői-fotós kurzust, ahol rengeteget tanulhattam. Másik kedvenc témám a babafotózás. Szeretnék a képeimmel érzéseket kifejezni, közvetíteni. Legnagyobb örömöm, ha fotóimmal másoknak örömet tudok szerezni. 0 |
|
weboldal: | http://www.reinhoffer.hu/ |
cím: | 9400 Sopron |
telefon: | 00 36 30 237 35 81 |
térkép | |
megosztás |
![]() ![]() ![]() |
További cégek a kategóriában | |
Fotó Reinhoffer | |
Fotó Farnady | |
Reinhoffer Gábor | |
Csiger | |
Szita Márton |
reklám
keresés
hírek
Soproni Hírek
- Búcsú fél évtized után – köszönünk mindent, Supi 2023-06-04Öt év után távozik csapatunktól a szurkolóink által méltán kedvelt rutinos játékosunk, Supola Zoltán, Supi. Amíg itt volt, mondhatjuk, szinte garantált volt a rájátszásba jutás – Öt évet töltöttél el csapatunkban, mire emlékszel vissza a legszívesebben az SKC-ban töltött évekből? – Az élcsapatok elleni győzelmekre szívesen emlékszem vissza. A Covid előtti utolsó hazai Falco meccs […]
- Visszavonult a kapitány, aki otthonra lelt Sopronban 2023-06-01A csapatunkban eltöltött 12 évad után befejezte aktív játékos pályafutását Takács Norbi, aki az utóbbi években a csapatkapitányi tisztet is betöltötte. Norbi nem kevesebb, mint 7 – Horváth Imre, Meszlényi Róbert, Sabáli Balázs, Váradi Kornél, Dragan Aleksic, Dzunic Branislav és Kostas Flevarakis – edzővel dolgozott együtt. Játszott 2 kupadöntőn, ugyanakkor szerepelt egy a kiesés elkerüléséért […]
- A másik „Marcink” is marad 2023-05-31Molnár Márton után druszája, Sitku Márton is szerződést hosszabbított klubunkkal A „védett korból” azaz az utoljára a következő évadban alkalmazott következő évadban működő fiatalszabályból már „kiöregedő” játékosunk honlapunk érdeklődésére elmondta, a hosszabbítás lehetősége már azelőtt felvetődött, hogy eldőlt, hogy nem jutunk a legjobb négy közé. Sitku Marci hozzátette: ugyan jól esett neki a megelőlegezett bizalom, […]
- Kár a kezdésért – a 8. helyen végzett csapatunk 2023-05-24Alaposan „beragadtunk” a rajtnál, és bár az első negyed közepe extra volt és fordítottunk, de a mérkőzés nagy részében futottunk a Kecskemét és az eredmény után. A második félidőben több alkalommal is igen-igen szorossá tehettük volna a találkozót, de a kiélezett, kritikus szituációkban megmutatkozott, hogy a Kecskemét több rutinos játékost tudott bevetni az összecsapásra, így […]
- Tovább fogyva, de elszántan 2023-05-23Csapatunk holnap 17 órától zárja az évadot. Az immáron Bors Miklós által dirigált fiaink, a 7. helyért két győzelemig tartó párharc utolsó – harmadik – találkozóján a Kecskemétet látják vendégül A csapatunkat szezon végén irányító fiatal szakvezető szerint holnap, a vasárnapi meccshez képest védekezésben mind az egyéni felelősségvállalás, mint pedig a Kecskemét kettő-kettő elleni játékának […]